Hanife Hastánc/ Minőségi orientális táncoktatás - Pécs

Természetes mozdulatok, amelyekkel testedet, lelkedet, elmédet karban tarthatod.

 A Táncról

 hanifegala.jpg

A hastánc, orientális tánc  improvizatív, szabad tánc, azonban színpadi változatában koreografált.

Az orientális tánc egész életen át végezhető mozgásforma, amely a test izmainak kontrollján, a megfeszítés-ellazítás elvén és az ezzel járó izoláción, a különböző testrészek elkülönítésén alapszik. A tánc hatására előnyösen megváltozik a járásunk, testtartásunk, kiteljesedik a nőisségünk. Testalkattól, kortól függetlenül bárki élvezheti a tánc adta pozitív hatásokat, változásokat.

A tánc hatásai

Mentális síkon mindkét agyféltekét igénybe veszi, fejleszti a figyelmet, az összpontosítási képességet. Mint improvizációs forma, önkifejezési lehetőségként fejleszti a kreativitást.

A mozgás jótékony hatásai mellett fontos a lelki tényező, magához a nőiséghez, az adott életkorhoz, élethelyzethez való pozitív hozzáállás. Lelki síkon segíti a helyes én kép kialakítását, önbecsülést, tartás-érzést ad. Erősíti a valahova tartozás érzetét. Fejleszti a személyiséget, hozzásegít az önmegismeréshez. Belső állapotunkat, érzelmeinket fejezhetjük ki a tánccal. („Kitáncolhatom” magamból a negatív dolgokat és mélyebben megélhetem a pozitívokat.)  

Mozgásos meditációként felszabadító hatással bír, segít a stressz leépítésében, a depresszió leküzdésében, a változókori és a premenzesz-szindróma okozta lelki tényezőkre pozitívan hat.

 

Fizikai síkon - A keringési és légzési rendszerre gyakorolt serkentő hatás mellett a rendszeresen gyakorolt orientális táncnak más szervrendszereinkre is kedvező hatásai vannak.

A has izmai megerősödnek, rendszeres, tudatos használatuk javítja az emésztést, segíti a szülés utáni regenerálódást. Segít a helyes testtartás megérzésében és megtartásában, a gerinc tehermentesítésében. A hát izmai és a csípő izmai megerősödnek. Testtartásunk szép, egyenes lesz. A comb és a fenék izmai folyamatosan dolgoznak, átformálódnak, feszesebbek lesznek. A derék karcsúbb lesz. A hát, a mellkas, a vállak, a nyak, izolált használata, izmainak nyújtása, erősítése képes korrigálni az egyoldalú terhelés, az ülőmunka, a cipekedés, a pszichés srtessz okozta tartáshibákat.

A járás magabiztosabb lesz. Ezt egyrészt a tartóizmok megerősödésének, másrészt a belső erő kisugárzásának köszönhetőek. Tapasztalatok szerint csökken a rendszeres a fej, hát és derékfájás, ezek gyakran meg is szűnnek. Ez annak a következménye, hogy a megerősödő izmok teherviselése nő, csökken a gerinccsigolyák közötti porckorongokra nehezedő nyomás.

Segíti női szervek működését, megkönnyíti a menstruációt. Általában elmondható, hogy a rendszeresen végzett orientális tánc csökkentheti a női hormonális változásokkal együttjáró, esetenként kellemetlen hangulati és testi tüneteket. (premenstruációs szindróma, klimax)

A hasizmok, a medencealap izmainak tudatos, rendszeres aktivitása növeli a nemi vágyat. A testtudatosság, az izmok tudatos használata javíthatja a nemi élet minőségét, megkönnyíti a terhességet és a szülést, a „gyermekágyas” időszakot, gyorsabb a regeneráció szülés után.

Segít a várandósság előtti alak visszanyerésében, a csecsemő és a háztartás körüli teendőkhöz szükséges fizikai erőnlét elérésében, az esetleges inkontinencia problémák leküzdésben. Erőt ad a szülés utáni új szerepkör felvállalásához.

Összességében elmondható, hogy fejlődik a testtudat, egyensúlyérzékelés, koordináció. Nő az általános vitalitás, életkedv. Szinte „elvonási tünetek” jelentkeznek, ha kimarad egy-egy táncóra. Hiányozik az ott tapasztalható baráti, „nők egymás között” hangulat, a női közösség és természetesen maga a mozgás is.

Az orientális tánc segít abban, hogy elérjük a Cooper által leírt tökéletes közérzet által nyújtott előnyöket:

 -         nagyobb egyéni energia,

 -         több élvezhető aktív szabadidő,

 -         stresszhelyzetek kezelésének fokozott képessége,

 -    kevesebb depresszió és ok nélküli aggodalmaskodás,

 -         csökkenő testi panaszok,

 -         jobb emésztés és ritkább székrekedés,

-          nagyobb önbecsülés és önbizalom,

-          a testsúly hatékony szabályozásának lehetősége,

 -         vonzóbb, karcsúbb alak,

 -         erősebb csontrendszer,

 -         az öregedési folyamat lelassulása.

 -         Könnyebb terhesség és szülés.

 -         Fokozottabb koncentrálóképesség.

 -  Nagyobb akaraterő, önuralom, kitartás a napi feladatok megoldásában. 

-         Nyugodtabb, mélyebb alvás.

 

Irodalom:

Balla Tünde: Aziza – Hastánc. Harmónia, életerő, testformálás, erotika

 

ezustok5.gif

 

Kismama, Baba-mama hastáncról

Szerk. alatt

kismama.jpg

6. hónapban

528548_55.jpg

baba_mama.jpg

 

baba_mama2.jpg

d80_2009-03-12_dsc_5339.jpg

 

ezustok5.gif

 

ORIENTÁLIS TÁNCTÖRTÉNET

nadiya-bellydance.jpg

A hastánc szó hallatán Egyiptomra, az arab világra asszociálunk, de a tánc eredete ennél sokkal összetettebb.

 „A hastáncról a nyugati ember azt gondolja, hogy a csábítás, és a szexuális vágykeltés tánca, ami természetesen nem igaz. Ez egy teljesen téves megközelítés, vagy legalábbis nagyon felszínes; a nyugati ember azért gondolhatja ezt, mert nem ismeri, nem tájékozódik egy másik kultúráról.”

 

Elnevezés

Eredeti arab neve: raqs sharki, szó szerint azt jelenti, hogy a kelet tánca. Az arab országok show stílusú táncaira utal. Mások úgy gondolják, hogy az arab „beledi” szó jelentéséből ered -  „az én országom”, „vidék”, „hazám”.

Törökül - göbek tansi, görögöknél "cifte telli"-nek hívják.

Az első „nyugati” nevet a franciák adták, amikor a XIX. Században a Közel-Keletre utazta, és mivel az európai táncokban addig ismeretlen volt a törzs és a csípő külön mozgatása, tévesen „dabse du ventre”-nek nevezték el, amelyet az angol tükörfordítás „bellydance”-re, a magyar pedig hastáncra fordított. Sajnos a név egy téves szókép, hiszen az orientális táncban a táncos egész teste mozog, beleértve a nagyon tipikus fej-, váll- és mellmozdulatokat, amelyeket lágy karmozdulatok kísérnek.

 

olddance.jpg

 

Orientális tánctörténet

 

A hastánc, pontosabban az orientális tánc a világ legrégebbi táncformáiból alakult ki. Gyökerei az ókori világ termékenységi szertartásaihoz vezethetőek vissza. Évszázadok során alakult ki a közösségi ünnepek alatt, gyermekszülésnél, a családi otthonokban.

 

Az orientális tánc a különböző születési szertartásoknál is jelen van. Számos arab törzsben a szülő nőt körbevették a törzs nőtagjai, és ismétlődő mozdulatokat végezve táncoltak körülötte, énekükkel és folyamatos mozgásukkal, egyfajta hipnózissal enyhítették a szülő nő fájdalmát.

 

A hastáncot éppen azért táncolják mezítláb, mert így alakul ki a közvetlen kapcsolat a Földanyával, és így lehet annak energiáit felvenni és közvetíteni.

 

11._dance_of_the_almeh.jpg

 

Később az ókori társadalmakban kikerült a tánc a templomokból a világi életbe, és szórakozásból, illetve szórakoztatásból végezték. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok kimentek a piactérre, ahol a lelkes közönség pénzt dobált az ügyes táncosnak, így össze tudták gyűjteni a hozományra való pénzt, és hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. A pénzdobálás szokása a mai napig fennmaradt az arab országokban, és a mai táncos ruhákat is az ókori aranypénz utánzatával díszítik. (ld. rázókendő)

 

tancos_4.jpg

 

Sokan az ókori Egyiptomot tartják a hastánc őshazájának, azonban az egyiptomi emberek inkább szemlélői maradtak, és általában rabszolgákat béreltek fel hogy azok szórakoztassák őket.

 

kettancos-big.jpg

 

Az iszlám megjelenésével és elterjedésével ez a távolságtartás megerősödött, egyes szélsőséges csoportok mai napig próbálják visszaszorítani.

 

 A középkorban feltűnt egy népcsoport, amely átvette a szórakoztatást, hiszen kívül állt az iszlámon. A cigányok a 11. század körül indultak el Indiából, és egyre nyugatabbra haladva Perzsiában, Egyiptomban, majd Törökországban telepedtek le, illetve később Spanyolországig jutottak, Minden országban, amelyen a romák átvonultak, otthagytak valamennyit zenéjükből és táncaikból. Útjuk mentén ezek a táncok keveredtek az őslakos népek táncaival. Az erdmény látható a néptáncban és a hastáncban.

 

Egyiptomban a "ghawazee" (azaz cigányok) gazdagították az orientális táncot. A fénykorát élő Törökországban is főleg ők szórakoztatták a helyieket és fejlesztették tovább új ritmusokkal a táncot.

 

13._ghawazee.jpg

 

A modern hastánc története 1893-ban a Chicagoi Világkiállításon kezdődött. Ide érkeztek azok a szíriai táncosok, akik táncukkal sokkolták a baletthez és a fűzővel karcsúsított nőalakokhoz szokott amerikaiakat.

 

bellydancerdessin3.jpg

 

A századfordulón és a szecesszió korában a művészetekre jellemzővé vált a Kelet felé fordulás, ami több tehetséges táncost inspirált az orientális tánc felfedezésére és előadására. Ekkor alakult ki a mai napig élő szórakoztató jellegű orientális tánc az úgynevezett "cabaret style", azaz a revü stílus is.

 

A modern hastánc első keleti színhelye 1927-ben nyílt Kairóban a Casino Opera. A század sztár hastáncosai léptek fel itt, háttérzenekarral, akik külön a táncosnak komponált zenét játszottak.

 

25._samiya_g.jpg

 Sajnos ma a Közel Keleten gyakran turisztikai látványosságnak használják, és sokszor túl populárissá válik. Jelenleg inkább Amrikábna és Nyugat-Európában fejlődik tovább, mint professzionális szólótánc, ahol előadóművészek igyekeznek megmutatni, hogy az orientális tánc, akár más táncok, művészetté válhat.

 

A tánc ma rengeteg variációban él és virágzik világszerte. Ebbe beletartozik az a szorgalmas munka, amelyet néhányan a tradícionális formák megőrzéséért folytatnak a táncok szülőhelyén kutatva és az onnan származó tanároktól tanulva. Néhány esetben ezek a kutatók azok, akik utolsókként úgy táncolják a régebbi táncokat, ahogyan azokat a XIX-XX. század fordulóján is láthattuk volna.

 

Az emberek átalakítják, újraértelmezik a mozdulatokat, így a táncok világszerte változnak, mint minden élő művészet. Ez az, amitől a tánc eredetileg is szabadon fejlődött. A jelentős változást a mai tömegkommunikáció okozza. 

 

olhos.jpg

 

STILUSOK

 

- egyiptomi stílus (Raqs Sharki modern egyiptomi stílus)

 - török stílus

 - libanoni stílus
 

 Folklór

 - Beledi

 - Saidi - felső-egyiptom folklór tánc, eszköze a bot

 - Khaliigi - arab öböl jellegzetes folklór tánca, hajtánc

 - Nubiai - Egyiptom legdélibb része és Szudán északi része. Ez a tánc sok afrikai elemet kever arab ritmusokkal.

 

Törzsi tánc

 A törzsi stílus a szó szigorúan vett értelmében nem "autentikus", de a népzenéből és néptáncból táplálkozik, így bizonyos értelemben visszatérést jelent az orientális tánc gyökereihez.

 

A törzsi stílus ameriaki találmány. Közel-keleti, észak-afrikai, indiai stílusok és európai cigánytáncok elemeinek elegye. A stílusban nagy hangsúlyt kap a csoport szerepe és a csoportos improvizáció, mint előadási forma.

 

Fúziós táncok: Amerikai törzsi hastánc (ATS), bollywood, gótikus stílus, vagy olyan táncok, amikor az orientális tánc például a flamencóval vagy a cigánytánc  elemeivel építkezik.

 

Divattáncok: Samba-Oriental, TranszOrient, Oriental Pop

 

_hastanc_boda_87.jpg

 

"Az, hogy melyik stílus van közelebb a szívedhez, nem fontos. Igazán az számít, hogy életben tartsuk a világ legrégebbi táncát, amelyet szülőhelyén hivatalosan vallási, politikai és szociális szabályok miatt a kihalás veszélye fenyeget."

 

Irodalom:

 Tazz Richards: The Belly Dance Book

 Aziza: Hastánc. Harmónia, életerő, testformálás, erotika

 

 

 hanife_logo.jpg

 

 


 



 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 32
Heti: 197
Havi: 528
Össz.: 191 159

Látogatottság növelés
Oldal: A TÁNCról
Hanife Hastánc/ Minőségi orientális táncoktatás - Pécs - © 2008 - 2018 - hanife-hastanc.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »